Magamról:

A Blog írója vagyis a nevem Kóczián Tibor, a mászótársaim Kócosnak becéznek. A nyolcvanas évek közepétől foglalkozok természetjárással. Barlangászással kezdtem, de idővel a túrázás a szikla és a hegymászás is helyet kapott az életemben. 1987-ben végeztem el az alapfokú sziklamászó tanfolyamot a Vörös Meteor TE. Téry Ödön hegymászó szakosztályában. Ha a szabadidőm engedi, akkor túrázok, hegyet vagy sziklát mászok. Jártam, másztam az Alpok több helyén, mint pl. a Dolomitok, Dachstein, Mont-Blanc stb. és többször az északi szomszédunknál a Magas-Tátrában is. A hegymászással kapcsolatban Európán kívülre még nem jutottam. Bővebben: https://web.archive.org/web/20050226055125/http://szikla.hu/kikicsoda.html?mit=adat&ki=33 Elérhetőség: koczian.tibor [at] freestart.hu

Szilveszter a Lengyel-Öt-tó völgyében

2010.01.15. 12:10 KócosT

Hely: Lengyelország / Magas-Tátra / Lengyel-Öt-tó völgye
Időpont:
2009.12.30.-2010.01.03.
Túratársak: 
Tóth Gabriella
Artur Kaminski
Kóczián Tibor (Kócos)
Krzysztof Zak
Marcin Wilczynski (Maciek)

Bővebben a lavináról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lavina
Mikor ott voltunk 1-es volt a lavina veszélyességi fok, vasárnap emelkedett 2-esre. 

Lengyel lavina előrejelzés Angolul, a lengyel hegyimentő-szolgálattól (TOPR):http://www.topr.pl/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=0&Itemid=86

Lavina előrejelzés Szlovákiában:

Stupeň lavínového nebezpečenstva  

 

 

 

 

 

 

 

 

A terv folyamatoson változott a sors mindig közbeszólt. Eredetileg a Magas-Tátra lengyel oldalán és a szlovák részen szerettük volna eltölteni a szilveszter körüli szabadnapokat.

Miután megérkeztünk Lysa-Polana határátkelőjéhez, hogy belépjünk Lengyelországba, majd Zakopane-ba utazzunk, felmerült a kérdés, hogy miért nem parkolunk le és megyünk fel a Morskie Oko-hoz, vagyis magyar elnevezésként a Halastóhoz.  A parkolóban gyorsan összeszedtük a szükséges felszereléseket és délben elindultunk gyalog fel az aszfaltúton, hol lovas fogatok szállították a tehetősebb vagy lustább turistákat. Félúton se jártunk, amikor Gabiban felmerült az ötlet, hogy elsőnek a Lengyel-Öt-tó völgyébe menjünk fel, majd a hegyen átkelve ereszkedjünk le a Halastóhoz. Mivel a felszerelésünk megfelelő volt a havas utak járására, nem is tétováztunk sokat és rögtön elindultunk fel a Roztoki-völgybe.  A kevés hó miatt könnyedén haladtunk a köves turistaúton, csak az eljegesedett szakaszok fogták vissza a lendületünket. Délután négyre, még világosban érkeztünk meg a turistaházhoz. Mivel viszonylag kevés volt a hó, gondoltuk, hogy majd fejlámpa fénynél könnyedén átkelünk a kék jelzésű turistaúton a Halastóhoz, de előtte bementünk a turistaházba egy kicsit megmelegedni. A ház tele volt emberekkel és először nem is láttunk lehetőséget, hogy egy asztal mellett találjunk üres padot, ahova leülhessünk, de a barátságos lengyelek szorítottak nekünk helyet.  Egy óra elteltével összeszedtük magunkat és elindultunk az esti túránkra, de ekkor megint sorsfordító dolog történt. A ház előtt egy hegymászó srác söprögette a fedett terasz kövezetéről le a havat, hogy előkészítse a helyet az éjszakai alvásukhoz. Gondolom edzés vagy költségcsökkentésből fakadóan kint tervezték eltölteni az éjszakát hálózsákban. Ekkor szólított meg minket, hogy merre-hova kívánunk továbbállni az éjszakában. Tervünk hallatán rögtön elkezdett lebeszélni minket, mert az általunk kinézett út télire le van zárva és veszélyesnek találta, hogy mi azon menjünk át a Halastóhoz. Invitálására visszatértünk a turistaházba és most már az ő és barátai asztalánál kaptunk helyet. Rögtön el is hangzott a régi mondás:

„Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

A barátságos szavakra már ittuk is az áldomást és a hangulat a mondást igazolva testvérien baráti közelségbe hozott minket. Néhány órás beszélgetés és gyenge italozást követően takarodót fújt a gondnok, úgy este tíz óra felé. Mindenki fegyelmezetten elhagyta az étkezőt, csak mi maradtunk ott, mert kiadható üres ágy már nem volt a házban. Az éjszakát az ebédlői padokon töltöttük a ház gondnokától kapott pokrócokon és azokkal is takarózva. Az újdonsült három lengyel barátunk kint a terasz szabad levegőjén hajtották fejüket álomra, míg hajnalban a havas eső be nem kergette őket az ebédlő padlózatára.

Csütörtök reggel a megbeszélt hét óra helyett kicsit később keltünk és kilenc előtt hagytuk el a turistaházat. A cél a Szpiglasowy Wierch (2172m) magyarul a Liptói-határhegy csúcsa volt. A Lengyel-Öttóvölgyi-Nagy-tó (Wielky Staw) mellett elhaladva a sárga jelzésre letérve próbáltunk a csúcs irányába haladni. Ahogy egyre feljebb jutottunk egyre mélyebb, közel friss hóval találkoztunk, ami alatt ott volt a régi megkeményedett firnes hó. Óvatosságra intett minket a kétfajta hóréteg, mert a jeges felületről könnyen le tud csúszni a laza szerkezetű hó. Miután már meredek hegyoldalakat kereszteztünk, vagy haladtunk rajtuk felfelé, már csak egyenként mozogtunk az egybefüggő hómezőkön, ami feltehetőleg egyben könnyen megindulhatott volna lefelé lavina formájában. Mialatt haladtunk felfelé, hátunk mögé nézve remek kilátás nyílt a híres Sas-út (Orla-perc) csipkés gerincének csúcsaira, köztük a híres sziklafalra a Zamarla-torony (Zamarla-turnia) fehérré fagyott meredek gránit tábláira. Hamar feladtuk a mászást miután egyre mélyebb friss hóval találkoztunk, és visszatértünk a nagy tó szintjére. Két, számunkra idegen lengyel srác tovább haladt és még a völgyből szemünkkel követve őket láttuk, hogy elérik a csúcs alatti hágót. Sokan túráztak aznap a Zawrat-hágó irányába, de voltak kik a Kozi Wierch csúcsának vágtak neki. Szilveszter napja volt, és mi elhatároztuk, hogy fent a turistaházban töltjük majd az év utolsó napját, amihez le kellett még mennünk a kocsihoz, néhány dolog miatt, mint pl. tiszta ruházat, kaja és ital. Nem két perc volt leugrani értük. Két és fél óra volt az út le, felfelé meg három óra. Mikor oda-vissza megjártuk az utat a házban már ment a buli. Gitározó, kórusban éneklő emberek önfeledten szórakoztak. Mindenki rendkívül barátságos volt és miután felfedezték, hogy magyarok vagyunk ujjongva fogadtak és rengeteg barát lett hirtelen. Beszélgettek, kérdezgettek, folyamatosan foglalkoztak velünk. Nem találkoztam még ilyen meleg vendégszeretettel. Közös, egymásba karolós táncba vittek minket és jókedvű felszabadultságukat amilyen módon csak tudták, megosztották velünk. Alkoholt fogyasztottak rendesen, de nem láttam egyetlen úgynevezett „tajtrészeg”, kötekedő alakot sem. Éjféli koccintás után még folytatódott a buli, de nem sokkal utána már csillapodott a hangulat és rengetegen tértek nyugovóra ott, ahol éppen tudtak, mint pl. a folyosók, szobák padlózatán hálózsákokban. Reggel az ebédlő koszos, viharvert zugaiban csöndesen reggeliztek néhányan. Egy idős, pocakos, veterán hegymászó még tartotta magában utántöltéssel az alkohol mámorát, de erőtlen volt már, billegő léptek, érthetetlen szavak  jellemezték. Feltehetőleg a hajdani nagy és dicsőséges mászásainak helyszíneit emlegette, Himalája, Kaukázusban az Elbrusz, Andok csúcsai stb.

Pénteken reggeli után a személyzet mindenkit kizavart a házból és alaposan kitakarítottak, felmosták a buli minden megmaradt mocskát. Nyugodt, ködös nap volt, olyan idő, amikor legjobban egy meleg kuckóban érzi jól magát az ember. Nem is mentünk aznap sehova, csak a ház körül túráztunk egy kicsit levegőzés céljából.

Szombaton tíz felé indultunk el egy közeli cél felé, a Zerge-hegy (Kozi Wierch 2291 m) csúcsra igyekeztünk. Az időjárás kedvezőnek tűnt, még a napszemüveget is beraktam. Mikor a hegy lábánál a fekete színnel jelölt felvezető turistaútra rátértünk láttuk, hogy a völgy mélyéről lassan kúszik fel a köd. A környező csúcsok körzetében csak elmosódott felhők maszatolták az eget. Nem volt sok hó a felvezető kuloárban, de annyi igen, hogy csak a hó taposással haladhassunk előre. Nyomok persze már voltak, így nagyon nem volt fárasztó a felkapaszkodás. A havat is stabilnak, lavinamentesnek találtuk a viszonylag meredek hegyoldalon. A hosszantartó felmenetellel meg kellett küzdenünk, de mivel nem siettünk, viszonylag kényelmesen jutottunk fel a csúcs közeli gerincre, ahonnan már csak úgy ötven méterrel lehetett a csúcs, ha az emlékeim nem csalnak. A kicsit kitett gerincen jól kijárt nyomon oldalaztunk el a legmagasabb pontig, ahova fél egyre értünk fel. Akkorra sajnos a körülöttünk levő hegyek és mi is felhőbe kerültünk, így a várható pazar kilátás elmaradt. Elhatároztuk, hogy várunk egy darabig, hátha elmennek a felhők és elénk tárul valami gyönyörű kilátás. Sajnos nem így történt, mert csak nagyon kevés csúcs jelent meg a távolban, amiket szinte csak másodpercekig láthattunk csak, azután ismét a szürkés felhők homályába vesztek. Azért az elvarázsolt, misztikusan rejtőző hegyormok nagy élményt adtak az időnkénti megjelenésükkel és én nem bántam, hogy „csak” ezt nyújtotta a hegyek világa. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, hogy ők hogyan élték meg a csekély kilátással rendelkező látványt, de vidámak voltak és nem láttam a szomorúságot vagy csalódottságot rajtuk. Egy óra után nem sokkal kezdtük meg a lemenetelt. Óvatosan lépésről lépésre ereszkedtünk lefelé. Háromnegyed kettőre leértünk a völgybe a sokak által járt kék turistajelzéshez. A menedékházhoz vezető utunkon egy meredek lejtőn még gyakoroltuk egy kicsit a kicsúszásnál való jégcsákányos fékezést, majd fél négyre visszaértünk a házhoz. Este a szokásos békés turistaházi hangulatban telt.

Vasárnap reggel felmerült a csütörtökön félbe maradt hegymászóterv ismétlése. Ami a következő: Szpiglasowy Wierch csúcsára való felmenetel, majd tovább lefelé haladva a Halastó (Morskie Oko) elérése. Sajnos a vasárnap és a következő napok egyre borúsabbak lettek. Sok friss hó hullott megnövelve a lavinák lehetőségét és nem valósult meg a Szpiglasowy Wierch megmászása, de helyette a Halastóhoz, azért eljutottunk, de nem az eredeti tervünk útja szerint a hegyeken át, hanem lentről a völgyben ahol a lovas fogatok szállítják a Lysa Palana közeli parkoló és a Halastó között a látogatókat. A befagyott tó partján álló menedékház előtt a fakorlátnak támaszkodva kerestem szememmel a nevezetes csúcsokat és hatalmas északi sziklafalaikat, amik titokzatos óriásként úsztak a felhőkben. Néha megjelentek a nagy sziklafalak és hegycsúcsok, mint a Dénes-csúcs, Tengerszem-csúcs, Ökör-hát, Menguszfalvi-csúcsok, Csubrina és Barát. Nyugodt békés idő volt, igaz nagyon hideg. A menedékházban lehetett megebédelni és átmelegedni, főleg a speciális meleg eperszörpös sör hatására.

A hegyek világa kiszámíthatatlan, de mindig nyújt olyan alternatívát, ami kielégíti a vágyainkat hiába terveztünk egészen mást, mint amit ad. Ha a belsőd megmagyarázhatatlan mélyéből feltörő vágyból szereted ezt a világot, akkor soha nem csalódsz benne csak legfeljebb más csodát vagy szépséget találsz, ami sokszor szebb is, mint amire számítottál. Mi is így jártunk a céljainkból csak a Halastó teljesült, ami nem is tartozik a hegymászó teljesítmények közé, de a többi nap visszahozhatatlan órái és élményei nélkül szegényebbek lennénk most, pedig nem is úgy történtek a dolgok, ahogy eredetileg terveztük.

Budapest,

2010-01-08

Kócos

A túrán készült felvételek diavetítéséhez kattints erre a szövegre!

Szólj hozzá!

Címkék: hegymászás lengyelország magas tátra

A bejegyzés trackback címe:

https://bcspk.blog.hu/api/trackback/id/tr711674257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása