Hely: Ausztria / Hoher Dachstein 2995 m
Időpont: 2010.04.17. szombat
Túratársak:
Kóczián Tibor (Kóc)
Pintér Farkas

A túra nehézségi fokozata II-es volt.
Bővebben a lavináról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lavina
Lavina előrejelzés a Steiermark területen: http://www.lawine-steiermark.at/

A tavaszi sítúraszezon végének közeledtével megint csak azt hittük, hogy most se fog sikerülni a már két éve dédelgetett tervünk: a Dachstein megsízése északról. Valamiért nem akart összejönni. Általában a hétvégi időjárás volt kedvezőtlen vagy valamelyikünk nem ért rá. A várakozásunk szinte már a reménytelenségbe süllyedt, amikor hirtelen számunkra is hihetetlenül szerencsésen összeálltak a dolgok, mint a kezdő forgató kezében a Rubik kocka.

A héten harminc-negyven centi friss hó, a hétvégén meg napsütés és a lavina veszélyességi szint is lemegy kettesre, olvastuk a jelentésekben. Nosza, akkor menni kell! Pénteken egy nap szabi és már csütörtök kora este lefeküdtem, hogy jól kipihenjem magam, hisz´ több száz kilométeres vezetés várt ránk. Vagyis főleg rám, mert Farkas Bécsben lakik úgy kb. félúton. Szerda éjszaka szerencsétlenségemre a kilencedik kerületi alvilág ellopta a kocsimból a magnót, aminek köszönhetően még unalmasabb út várt rám, mint amire számítottam. Délután hat óra előtt kevéssel érkeztem meg Farkasékhoz és rövid pakolás után elindultunk. Úgy három óra autózás után megérkeztünk a Dachstein északi oldalához, a krippensteini felvonó alsó állomásra (Krippensteinbahn, Talstation 605 m). Párszáz méterre a felvonó épületétől remek bivakhelyet találtunk. A fából ácsolt kocsibeálló üres részei szinte nekünk voltak előkészítve. Este tíz után már a hálózsák melegében szenderedtünk el az alvás jóleső világába. Az éjszaka friss hegyi levegője mennyei mannaként hatott és kisöpörte a szervezetünkből a város posványos szutykos érzését, testünk feltöltődött valami ősi energiával. Reggel hat óra előtt fergeteges madár koncertre ébredtünk, nem lehetett a füttyögésekben és a trillázásokban tovább aludni. Hatkor kibújtunk a hálózsákból és gyors pakolást követően felsiettünk a felvonó pénztárjához, hogy az első kabinnal már felmehessünk. A jegy nem volt olcsó, tizenegy és fél euróba került, de itt legalább gondolnak a túrasízőkre és a reggel összegyűlteket felviszik, annak ellenére, hogy a pályasí szezon már véget ért és ilyenkor már nem járnak a felvonók. Jól döntöttünk a sietség terén, mert az állomásra egyre több autó érkezett és hosszú sor alakult ki a még zárt pénztárablak előtt. Sikerült feljutnunk az első felvonóval, amibe úgy hatvan ember passzírozódott be. Egyesek az otthonról magukkal hozott vagy ott helyben legyártott förtelmes szaggal még kellemetlenebbé tették a függőkabinos utazást, de nem tartott soká, el lehetett valahogy viselni. Félúton volt egy átszálló, ahol szerencsénkre kiszellőztette magát a tömeg.

Krippenstein hegyi állomás (2100 m) ködös, nyirkos hideggel fogadott. A vidám sítúrázók a reggeli uszodák hangulatát keltették bennem. Mindenki jókedvűen és gyorsan szedte össze magát és amint lehetett már lécen száguldott tovább. Lecsúszással kezdődött a túra Gjaidalm-ra (1750 m). Meggondolatlanság bemelegítés nélkül egyből lesízéssel kezdeni a hideg reggelt. Sajnos mi sem tornáztunk a lecsúszás előtt. Lustaságunk meg is bosszulta magát és a jeges, rögös hó egy óvatlan pillanatomba jól megdobta a lécemet és megcsavarta a jobb lábam összes ízületét. Emiatt a bokám egész nap érzékeny volt, de szerencsére annyira azért nem volt komoly az eset, hogy tönkretegye a túrát.

Gjaidalm-nál (1750 m) szorgosan ragasztgatták az emberek a fókát a léc aljára, majd sietősen elindultak libasorban felfelé, egy, általunk ismeretlen ösvényen, a ködös, dimbes-dombos, törpefenyvesekkel tarkított havas tájon. Több úton is fel lehet jutni a Hoher Dachstein (2995 m) csúcstömbje alá. Az egyik útvonal a Schladminger Gletscher felé vezet és feltételezésünk szerint ez a hosszabb, a másik a Hallstätter Gletscher-hez, a Simonyhütte irányába tart. Akkor még nem döntöttük el, hogy merre menjünk fel, azt gondoltuk, hogy arra megyünk amerre többen mennek. Úgy negyed kilenc felé indultunk el. Hűvös, de nem hideg, nyirkos időben haladtunk felfelé és meggyőződésünk szerint a Simonyhütte felé haladtunk. A Mitterstein csúcsa (2417 m) alatt lévő faháznál szállt el a köd a tájról és fejünkből is a helyzetünk meghatározásával kapcsolatban, miután meglepetésünkre megpillantottuk alattunk a Schladminger Gletscher sífelvonóját. Szemben a Koppenkarstein sziklatömbje tárult elénk, ami végkép meggyőzött minket arról, hogy a hosszabb úton tartunk felfelé, nem a Simonyhütte irányába. Örültünk a dolognak, mert eredetileg ez az útvonal volt a terv, csak hát a hely ismeretének hiánya és a köd miatt nem akartunk mindenáron ismeretlen ösvényen haladni. A felfelé csoszogó túrasízők nagy része a kis faház mellett megállt és az első nagyobb eszegetős pihenőjét megtartotta. Mi is ezt tettük. Háromnegyed tizenegyre értünk fel oda és fél óra után indultunk tovább.

Miután feltöltődtünk energiával elindultunk tovább felfelé, aminek a nem túl izgalmas részleteibe most nem mennék bele, csak annyiban, hogy olyan intenzív napfürdőben volt részünk, hogy a fejünk majd szétégett. Sajnos egyikünknél sem volt fehér kendő vagy sapka, szabad főnk miatt kicsi napszúrást is kaptunk. Napkrémünk volt, így a leégés nem veszélyeztetett. A sípályák tetején megint meg kellett pihennünk, de már annak a jóleső dolognak a tudatában, hogy már csak szintben kell tovább haladnunk a Hoher Dachstein csúcstömbje alá. A napsütésnek köszönhetően rengeteg folyadékot fogyasztottunk és  sajnos meg kellett állapítanunk, hogy kevés innivalót hoztunk magunkkal. Majd egy órás pihenőnk után úgy egy óra felé indultunk el. Hosszas és unalmas, de látványban nem mindennapian szép, gleccserplatós csoszogásunk végén negyed háromra értünk fel a Hoher Dachstein csúcstömbjének sziklája alá. Rengeteg hóba szúrt ágaskodó síléc várta vissza gazdáját a csúcs megmászásából. A hegy árnyékos északi oldala kellemes érzéssel töltötte el áthevült testünket. Már órák óta vágytuk a hűsölést, mivel a gleccseren még a szél sem rebbent a napsugárzás viszonylagos hőségében.

Az árnyékban fel kellett öltöznünk, mert a levegő itt már hűvösebb volt. A sziklán felvezető klettersteig út egyes részein kisebb torlódások alakultak ki, ahol a felmenők és a lefelé tartók kerülgették egymást. Időnként a fent mászók az alul levők fejére szórták a havat, és szerencsétlenebb esetben kisebb jégtömböket is. Sok helyen a hó fogságába fagyva elérhetetlen volt a drótkötél és ezeket az öt-tíz méteres meredek szakaszokat kötélbiztosítás híján, szabadon kellett átmászni. Ilyen havas időszakban érdemes vinni egy könnyű húsz-harminc méteres kötelet, mert egy rossz mozdulat, és könnyen le lehet zuhanni. Nálunk kötél nem, de a nélkülözhetetlen hágóvas és rövidnyelű jégcsákány is volt.

A csúcsra délután háromra értünk fel. Sajnos a kilátásunk nem volt túl jó, mert felhőben úszott minden. Időnként megnyílt a fehérség és meg-meg mutatta a körülöttünk levő szakadékok félelmetes mélységében levő gleccsereket, de messzebbi csúcsokban sajnos nem gyönyörködhettünk. Miután meguntuk a napsütésre való várakozást, óvatosan lemásztunk a léceinkhez, ahol már csak pár csúcsra induló emberrel találkoztunk. A túrasízők nagy tömege és egy feltehetőleg nyugdíjas túrasíző házaspár (akikkel reggel együtt indultunk el a kabinos felvonótól) is már rég elindult lefelé a hegyről, amikor mi is készen álltunk, hogy elkezdjük a több mint kétezer méterrel lejjebb lévő célunkhoz a lesízést.

Negyed ötkor kezdtük meg a lecsúszást. Az első száz méteren a csúcstömb meredek, árnyékos lejtőjén a porhóban könnyedén forgott a léc, de miután kiértünk a napos oldalra a megolvadt majd visszafagyott hótakaró alaposan megnehezítette a dolgunk. Sajnos az említett keménytetejű hóban való sízésben nincs gyakorlatom és szinte majdnem minden fordulóm eséssel végződött. Elkeserítő volt, úgy éreztem magam, mint egy kezdő síelő. Hát igen, a végtelenségig lehet tanulni ezt a sportot.

A gleccserplatón egy ratrakolt út vezetett a Simonyhütte irányába, amin jól lehetett lesiklani. Ha sokkal korábban sikerült volna felérnünk és elindulni lefelé, akkor még élvezetes porhóban síelhettünk volna, amit láttunk is mások lesízésénél, akik gyorsak, és gondolom, előrelátók voltak. Hát ez is egy tanulság, majd legközelebb valószínűleg már nem a Dachstein-nél, de egy másik hegyen mi is megpróbálunk jobban igyekezni és kihasználni a még meg nem olvadt hó előnyeit. A ratrakolt út a Simonyhütte-ig és még lejjebb vezetett, de el kellett hagyni ahhoz, hogy eljussunk a Gjaidalm-hoz, a kiinduló pontunkhoz. A Gjaidalm-tól sípályán lehet lesíelni a Krippensteinbahn völgyállomásához, ahol a parkolóban hagytuk az autót. Miután elhagytuk a ratrakolt utat, törpefenyvesek között föl-le vezetett az ösvény. Sokszor kellett felfelé gyalogolni vagy halszálkában felfelé araszolgatni. Akkor ott sokat bosszankodtam, hogy nem tudunk egyenletesen lefelé csúszni, de így utólag már nem látom olyan borzasztónak a dolgot, és ha úgy adódna, még egyszer szívesen lesíznék arra.

A Gjaidalm-hoz, a sípálya tetejére, késő délutánra érkeztünk meg. Nagyon el voltunk fáradva, ami köszönhető volt a gyakori felgyaloglásoknak és annak is, hogy sajnos a vizünk már a csúcstömb alatt elfogyott. Meg is fogalmaztuk, hogy olyan, mintha valami kommandós kiképzésen vennénk részt (Dachstein kommandó), ami persze néha nem árt az állóképesség edzése érdekében.

Fél hét előtt nem sokkal kezdtük meg a sípályán a lecsúszást. Kb. ezeregyszáz méter szintnyi ereszkedés állt előttünk, a már megtett ezerkettőszáz méter után. Az árnyékos sípálya hava még nem volt összefagyva, aránylag jól lehetett rajta síelni. A nap sem ért már minket, aminek nagyon örültünk, mert így nem gyötört annyira a szomjúság. A sípálya alsó részein már csak a pályán  volt hó, ami néha elvékonyodott és ilyenkor csak vékony havas sávon tudtunk haladni, de szinte végig le lehetett síelni, csak egyszer kellett úgy húsz méteren gyalogolnunk. Este hétre lent voltunk a parkolóban az autónál és örömmel állapítottuk meg, hogy mégis csak sikerült a régi tervünk: túraléccel feljutottunk a Hoher Dachstein csúcsára.

Budaörs

2010-04-20

Kócos

U.I.:
Néhány adat:
Parkoló ahova kocsival érkeztünk:Krippensteinbahn , Talstation 605 m
Ahova felvonóval jutottunk fel: Krippenstein, Bergstation 2100 m
Ahonnan elkezdtük a túraléccel való felmenetelt: Gjaidalm 1750 m
Legmagasabb pont, ahova túraléccel feljutottunk: Hoher Dachstein csúcstömbje alatt kb. 2890 m
Legmagasabb pont ahova feljutottunk: Hoher Dachstein csúcsa 2995 m
Legmélyebb pont ameddig lesíeltünk: Krippensteinbahn, Talstation 605 m

Továbbá:
Gjaidalm-tól a Hoher Dachstein csúcstömbje alá, becsülve úgy 9 km volt az út.
A csúcstömb alól lesízésünk a Gjaidalm-ig, becsülve úgy 9 km volt a táv.
Gjaidalm-tól a lesízés a sípályán az autó parkolóig, becsülve úgy 6 km volt a táv.
Tehát a teljes túra útvonal hossza, durván becsülve úgy 24 km volt. 
A fenti távolsági adatok azért csak becsült értékek,mert utólag az alábbi linken található térképen lett lemérve. www.austrianmap.at

Térkép rajzok:
http://www.sielok.hu/images/siterkepek/krippenstein.jpg
http://www.krippenstein.at/static/cms/media/krippenstein/content/skiregion/skitouren.pdf
http://www.dachsteinwelterbe.at/fileadmin/Bilder_HP/panorama_gross.jpg

A túrán készült fénykép felvételek diavetítéséhez kattints ide a szövegre!

Film összeállítás a felmenetről:

- és a lesízésről: