Hegymászások naplója

 

Ritka a fél méternél nagyobb hó a hazai hegyekben, de most a Nagy-Hideg-hegyen (továbbá NHH) található turistaház honlapja a „rekordhoz közeli hóvastagság!”–ról írt, ami elérte a méréseik szerint az 55-75 cm-t. Ha az ember szokott túrasízni,  akkor nem tudja kihagyni az ilyen hétvégét, hisz egy évben egy vagy kétszer van ilyen mennyiségű hótakaró. Ezért is terveztem a NHH-re való feltúrázást, északnyugati irányról, Perőcsény falucskából.

Reggel negyed kilenckor indultam el a piros turistajelzésen a falu fölé felkúszó ösvényen. Ködös szomorkás csendben néhány lakó a hó seprésével, a lapátok kaparásával keltettek kellemetlen zajt. Mindent beborított a fehér lepel, még a főutca sem volt kivétel. Ahogy kiszálltam az autóból már csatolhattam volna is, de inkább félszegen csak az első mellékutcácskában álltam a lécekre. Pár méter megtétele után a templom mellett egy vad ijedten ugrott fel mellettem a bokrosban és már el is szökellt valami láthatatlan helyre. A vackának helyén a fű feketéllett. Jó kis hőtermelése lehet, gondoltam. Két-háromszáz méter után már el is hagytam a házakat és egy árokszerű úton haladtam felfelé. A havat vércseppek ritmusos foltjai tarkították. Orvvadászok gondoltam, de az is lehet, hogy engedélyezetten kilőtt állatot vonszoltak. A hely földrajzi neve Tilalmas-lápa. Feltehetőleg e szókép szülte bennem a tilosban történő vadászat gondolatát. A sűrű kopasz fák mögött a távolban a barnásan derengő napkorongja nem sok vidámságot árasztott. Szomorkodni nem volt időm siettem, hogy délre felérjek a NHH-re. Az út jól volt jelezve csak egyszer kerültem bizonytalan elágazáshoz.

Az ösvény amin haladtam hegygerincre vezetett, minek legmagasabb kiemelkedését Holló-kőnek hívják. A köd szállt e el vagy én emelkedtem fölé nem tudom, de egyszer csak azt vettem észre, hogy fényes napsütés ragyogja át az erdőt. A Jancsi-hegy alatti tisztásokon már szinte nyáriasan tűző, meleg napfényben reggeliztem. Igaz a hó nem olvadt egy cseppet sem és pihenőm végén már fáztam is. Holló-kőre nem sokkal 11 előtt értem fel. Ott kellett rádöbbennem, hogy sokkal lassabban haladok, mint ahogy terveztem.  Még a csúcs előtt, mikor még nem tudtam, hogy az előttem levő meredek oldal mögött fent leszek, egy nagy fekete madár szállt el közel a fák kopasz ága felett.  Mikor felértem csak, akkor döbbentem rá, hogy a névadót  vagyis a magát a hollót láthattam. A sziklás gerinc kiemelkedésen gyönyörű kilátás tárult elém. A távolban a horizonton egybefüggő hegygerincnek tűnő vonalon sorba az ismert csúcsok Magosfa, Csóványos és célom a Nagy-Hideg-hegy. Nagyon messze voltak. Tudtam, hogy átkell gondolnom a terveimet és a délutáni pályasíelésre nem lesz időm. Utamon előttem csak néhány lábnyom szakította meg a friss hótakarót. Ezek a nyomok nem segítettek a hó taposásban csak lassan, erőltetve tudtam haladni, de nem csüggedtem élveztem a küzdelmet. Olyan nagy volt a hótakaró, hogy a lécem kővel csak nagyon ritkán találkozott, akkor csakis mikor meredek sziklás oldalakon csúsztam lefelé, mint pl. mikor a Jancsi-hegyet elhagytam. 11:30-ra voltam a Vár-nyeregben. Terveim közt szerepelt a Salgóvár megtekintése, de beláttam, hogy nincs rá időm, ha még NHH után vissza akarok menni Perőcsénybe a kocsihoz. Igaz oda a Vár-nyeregből már egy rövidebb és Perőcsényfelé egyfolytában lejtő piros kereszt jelű úton vezetett.

Lendületesen haladtam tovább, de egy kis pihenőre még megálltam egy vadászháznál, ami a piros kereszt jelű turistaúton a Vár-nyereg és a Bányatető között található. Tavaly éppen január 31-én délután voltam ott Kecsa barátommal. Kíváncsi is voltam, hogy változott e, a ház állaga, mert sajnos az elmúlt évtizedekben rengeteg hasonló erdei házikó vált az enyészet martalékává. Nem láttam rajta durva rongálódást, talán a tetőgerincnek volt valami híja, de a vastag hó miatt nem láttam rá igazán. Az ajtó be volt támasztva, ami jó jel, mert akkor valószínűleg gondozzák a helyet. Rövid pihenőm után tovább gyűrtem magam a friss hó bundába öltözött úton. Itt már a lábnyomok is elhagytak, tényleg érintetlen volt a táj. Szerencsémre fél óra csoszogás után a kék kereszt és a kék jelzés találkozásánál sí nyomot találtam. Korábban mások erre jártak lécen, és ahogy később kiderült és ahogy  sejtettem is NHH-ig vezet a nyom. Egyre fáradtabb voltam és elgyötörtnek éreztem magam, de jelentősen meggyorsította a haladásom a többek által lerakott sítalp nyom. Még egy utolsót pihentem és ettem pár falatot a Hanák-réten a Nagy-Hideg-hegy alatt, majd megemberelve magam felcsoszogtam a jó meredek úton a turistaházig. Fél kettő volt mire felértem. Szerencsére rögtön találkoztam a haverokkal, Gergővel és Bélával, kik Királyrétről teherautón jöttek fel, pályasíelés céljából. Bátyám is fent volt, vele csak később a turistaházban találkoztam.  Gyorsan rendeltem magamnak babgulyást és innivalót, a többiek is pár perces késéssel velem tartottak. Kicsit bajba voltam az idővel, mert még hátra volt a tervezett visszaút, amire úgy három órát számoltam. Volt nálam fejlámpa, de nem a sötétség miatt aggódtam, hanem a fáradságom és az idő miatt. Ugyanis Gergővel azt beszéltem, hogy visszajövök érte Királyrétre. Kocsival Perőcsényből az út királyrétig majd egy óra főleg ilyenkor télen, a síkos utakon. Tehát így a visszaút lécen és a kocsiút egyben kb. négy óra. A kajálást háromra fejeztem be, amihez ha hozzáadom a négy órát az este hetet eredményezett. Be kellett látnom, hogy tervet kell módosítanom és megkértem tesómat, hogy Királyrétről vigyen el Perőcsénybe. Részéről nem volt akadálya a dolognak, így vidáman tovább maradhattam a tömegtől zajos, de kellemes helyen.

Négykor elindultunk léccel a lábon Királyrétre, ahova végig lelehetett csúszni, csak néhol kellett egy kicsit korcsolyázni, lökdösni magunkat. Gergő hódeszkájával a teherautó platóját választotta, de így is egyszerre érkeztünk meg a lenti parkolóba. Még világosban indultunk el, de már sötétben érkeztünk meg a kocsimhoz, ahol a kör bezárult. Igaz nem úgy történt a túrasíelésem, ahogy terveztem, de így is határozottan elégedett voltam, mikor a lécek elpakolása után elindultunk a két autóval haza Budapestre.

 

Budapest, 2009.01.23.

Kócos