Hegymászások naplója

 Péntek délben fél egykor találkoztunk Anikóval és Gusztival a Hungária körúti Siemens előtt. Norbival 11-kor indultunk el a Kürttől a Siemenshez, de előtte még váltottunk pénzt és hozzám is beugrottunk a cuccaimért. Norbi kocsijával utaztunk ki. Guszti a magyar-szlovák határon váltott Zloty-t, jobb árfolyammal, mint mi 69.-forintért. Én a többieknek 70.-Forintért vettem Zloty-t.
Este hatfelé érkeztünk meg Zakopanéba és a Guszti által javasolt benzinkútnál találtunk ingyenes parkolót. Háromnegyed hétfelé indultunk el gyenge esőben, ami percek alatt felerősödött és végig a Murowaniec-túristaházig kísért minket. Abba bíztunk, hogy elfog állni az eső és így nem vettünk fel az esőnadrágot csak esőálló felsőt. Rosszul döntöttünk, mert már az első félórában bőrigáztunk (Guszti kivételével), és így a vizes nadrágra már értelmetlennek láttuk felvenni az esőnadrágot ezért csurom vizesen gyalogoltunk fel a sötét éjszakában. Este háromnegyed kilencre értünk fel a Murowaniec-túristaházhoz. Sikerült szállást foglalnunk, egy nyolc ágyas (emeletes ágyak) szobát kaptunk négyünknek, fejenként 35 Zloty-ért. Gyorsan lepakoltunk és siettünk le az étkezdébe, hogy még tudjunk a konyhából kérni valamit, vagy ha mást nem egy-egy sört. Sajnos este nyolckor bezárt a konyha és az italpultot is zárva találtuk. Az ügyfélszolgálaton levő lány végül is segített rajtunk és megkérte a személyzetet, hogy adjon el nekünk néhány üveg sört. Guszti és Anikó nem kértek, Norbival ketten ittuk meg közösen a vásárolt három üveg sört. Mivel az étteremben a hazulról hozott ételeket is lehetett fogyasztani a hátizsákból vacsoráztunk aznap este. Tízenegy és éjfél között kerültünk ágyba.

Szombat reggel hatkor csörgött az óra, de mivel az eső még esett ezért tovább aludtunk. Hétkor még ágyban voltunk, de fél nyolckor már lent reggeliztünk az étteremben. Nyolckor nyitott a konyha és Norbival rendeltünk egy-egy tányér tojásrántottát, amit soknak találtunk a hátizsákból fogyasztott szendvicsek után és ezért a felét Anikónak és Gusztinak adtuk. Guszti közben teát főzött. Később kiderült, hogy a konyháról INGYEN lehetett forró vizet kérni. Ködös, csöpörgős időben indultunk el a Sas-útra (Orla Perc) kb. 9-kor, de valójában már nem esett. Hamar a Gąsienicavölgyi-Fekete-tóhoz (Czarny Staw Gąsienicowy) értünk, a ködtől csak a partját láttuk a kiterjedését, méretét nem. A tó után gyorsan haladtunk felfelé, a lendületünket csak a hóhatár feletti csúszós sziklák fékezték meg. Hirtelen változott fehérré a táj, mintha egy másik fagyott világba értünk volna, elkellett a kamásli. Az utunk meredekké vált eljöttek a láncos, létrás szakaszok. Tizenegyre felértünk a Zawrat-hágóba. Meglepetésünkre az útjelző oszlophoz kötözött sátort találtunk bent mocorgó lakokkal, kik hamarosan kijöttek talán csak köszönni. Kicsit megpihentünk, teát ittunk és haraptunk valamit. Nagy meglepetésre kisütött a nap pihenőnk alatt és csodálatos csillogó világot teremtett. Ebben a káprázatban indultunk el a Sas-út gerincén. Karcolgattuk a havas sziklás gerincet a hágóvasainkkal, de nem sokáig mert Norbinak hamar leesett a kötözős vasa (én adtam neki kölcsön) a lábáról én meg már eleve nem vettem fel. Anikó is levette később a vasat csak Guszti hordta kitartóan egész nap. Hágóvason kívül a mászó felszerelésünk egy beülőből a hozzá hurkolt kantárból, és túrabotokból állt (Gusztinak jégcsákánya volt). Továbbá egy 20 méteres félkötél egyik fele volt még  Gusztinál, nálam meg egy 30 méteres egész kötél volt a zsákban, na meg az élelem, folyadék és tartalék ruházat. Szerencsémre én még egy gleccser szemüveget is beraktam, ami jól jött akkor a ritka pillanatoknál, amikor sütött a nap. A Zawrat-nyeregben találkoztunk egy szlovák csapattal is, kik között volt egy magyarul beszélő srác is. Az út elején előttünk haladtak, nehezen járható részeknél beérve őket, de később már elhagytak minket és nem is láttuk őket többé. Több magányos túristával is találkoztunk, hol szembe jövet hol meg megelőzve minket. Az út néhol nagyon kitett részeken vezetett, de ott mindig volt lánc, létra vagy drótkötél, ami biztonságossá tette a haladást. Az elején még viszonylag sokat sütött a nap, igaz mindig volt előtte vékony felhő vagy ködréteg. Szinte csak percekben volt mérhető a napsütötte idők hossza. Gusztinak nem tetszett hogy a felhők eltakarják a hegyeket, a hegygerinceket, nekem viszont örültem neki, hogy sejtelmessé, varázslatossá teszi a túrát. Időnként megdöbbentő mélységek nyíltak meg alattunk, és a távolban vad csipkés gerincek, meredek falak mutatták meg magukat, igaz csak percekre, másodpercekre. Szerintem ilyenkor sokkal jobban kirajzolódnak a hegyek szerkezetei a térben, mint a verőfényes napsütéskor, amikor a messzeségben az egyforma színű sziklás egymásba olvadva elrejtik a lefutó pilléreket, falakat, hágókat és egyéb formákat, részeket. Tehát igen változékony, felhős, téli világban haladtunk a Sas-úton. A Zerge-hegy (pontosabban a Zerge-Bástya, Kozi Wierch) előtt levő  Zamarla-toronyot az út az északi oldalt kikerülte,  csúcsára Guszti és Anikó kötélbiztosítással mászott fel. Norbi és én is elhatároztuk, hogy követjük őket és a kötelet is magunkhoz kötöttük már mikor a várakozásban elment a kedvünk a hideg téli mászástól. A mászás helyett inkább "megebédeltünk", mármint ettünk egy szendvicset és csokit utána. Gusztiék viszonylag hamar visszajöttek és folytathattuk tovább az utunkat. Sok érdekesség nem történ, föl-le haladtunk a csúcsok és a hágok között, viszont amikor kisütött a nap, akkor megpillantottuk mélységbe vesző ködön az árnyékunkat és körülötte egy szivárványt ami auraként vette az árnyék alakunkat körbe. Guszti mesélte el, hogy mit is látunk, egy úgynevezett Brocken ködívet (Brocken-hegyi kísértet). 
Guszti filmfelvétele a Brocken féle fényjelenségről:


Délután már egyre kevesebbet sütött a nap, egyre nyirkosabb ködösebb lett minden igaz a levegő az nem hűlt le nagyon ezért a hó olvadósan csúszóssá vált a sziklákon. Szerencsére egyikünk sem csúszott el, nem törte senki össze magát. Negyedötre értünk a Északi-Gránát-csúcsra (Skrajny Granat, 2226m), ahol nem volt vége a Sas-útnak, de nekünk lekellett mennünk a sárga jelzésű turista úton a Murowaniec-túristaházhoz, mivel nem akartunk a sötétben botorkálni tovább. Szürkületben gyalogolunk le a sárga színű jelzésen a Gąsienicavölgyi-Fekete-tóhoz (Czarny Staw Gąsienicowy). Besötétedett mire leértünk a tó partjához, onnan már sötétben mentünk el a házig. Guszti és Anikó lemaradtak csak húsz perccel később jöttek be utánunk a túristaház étkezdébe, mert Anikónak megfájdult lefelé jövet a térde. Még jóval nyolc előtt érkeztünk vissza ezért még tudtunk vacsorát rendelni és hozzá sört. Guszti gázfőzőm készített magának vacsorát Anikó meg követte példánkat és kért egy helyi népi specialitást, valami káposzta levesszerűt főtt oldalas hússal. A turistaházban a személyzet korán takarodót fújt és kiürítette az ebédlőt takarítás céljából, pedig addig gitáros éneklős csapat végeláthatatlan bulit folytatott. Este tíz felé már ágyba is bujtunk, de most már három idegen is kapott közös szállást a szobánkban a felső ágyakon.  

Vasárnap reggel hatkor keltünk és a cuccainkkal levonultunk az étkezőbe, hogy ne zavarjuk a szobatársainkat. Lent megreggeliztünk és bepakoltuk a hátizsákjainkba egy félnapos könnyű túrához való felszerelést. Azokat a holmikat, amikre nem volt szükség a délelőtti kirándulásnál (kötél, beülő stb.) a Guszti által hozott nagy nejlonzsákba (volt vagy 200 literes) raktuk be és az étkezde végében található TV. szobába helyeztük el. A Liliom-hágóba készültünk, de úgy hogy még tízre visszaérjünk a háza. Norbi szeretett volna délben elindulni haza, ezért nem tervezhettünk nagy kirándulást, meg ha még éjfélre is akartunk volna haza érni, akkor sem lett volna már vasárnapra olyan sok időnk hogy nagy túrába fogjunk pl. befejezzük a Sas-utat. Tehát felmentünk a Liliom-hágóba, hol erős szél fújta át a gerincen a felhőket a szél és közben esett valami hódara. Fent a hágóban volt egy sátor úgy mint tegnap. (Úgy látszik ez valami szokás arra felé.) A sátortól egyszer csak odajött hozzánk egy helyi arc az egyik lábán valami zacskóval. Szitkozódva mesélte, hogy az éjszaka egy róka elvitte a bakancsát, ezért van most zacskó a lábára bugyolálva. Miután kipanaszkodta magát visszament a sátrához. Mi csapatunk meg ketté vált. Anikó és Norbi elindultak lefelé, vissza azon az úton amin jöttünk, Guszti meg én meg a Liliom-hágó és a Swinica-csúcs között található két komolyabb kiemelkedést (Skrajna turniát és a Posrednia turniát) másztuk meg. A Guszti ötlete volt, hogy menjünk fel rájuk, mert annak idején amikor a Kamival mentek végig a Magas-Tátra főgerincen akkor ezt a két csúcsot kihagyták az éjszakába nyúló túra sötétje miatt. Negyed tízkor fordultunk vissza, siettünk le, hogy a megbeszélt időre visszaérkezzünk a túristaházba. Tízre ott is voltunk, majd rövid pakolgatás után elindultunk le Zakopanéba.
Lefelé menet kigyalogoltunk a felhőkből és napsütött táj fogadott minket. Kicsi késéssel fél egyre érkeztünk meg az autóhoz. Hat és hét között mindannyian haza érkeztünk Pestre.

Kattints ide, ha megakarod nézni a túráról készült felvételeket!

Bp., 2007.10.09.

Kócos