Hely: Ausztria / Steiermark / Seetaler alpen / Ameringkogel-Grössenberg és Zirbitzkogel
Időpont: 2008.04.05.-6.
Résztvevők:
Kóczián Tibor(Kóc)
Pintér Farkas
A túra nehézségi fokozata II-es volt.
Bővebben a lavináról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lavina
Lavina előrejelzés a Steiermark területen: http://www.lawine-steiermark.at/
A túra Farkas ötlet volt. Már régóta vágyott a havas hegyekbe mint minden rendes Farkas. Én csak arra kértem, hogy ezen a hétvégén ne kelljen gondolkoznom ami sajnos 100%-ban nem sikerült, de azért nem alakult rosszul. Elméletileg hárman mentünk volna, de Áron lemondta leendő második gyermeke érkezése miatt.
Péntek este egyedül utaztam kocsimmal Bécsbe hol Farkas családjával él már vagy két hónapja. Szakmájához és munkájához ott talált megfelelő állást ezért bizonytalan időre most ott élnek. Este kilencre érkeztem meg. Gyors túraterv egyeztetés után alvás volt mert korán kellett kelni a Zirbitzkogel és környékéhez 210 km kellett még utazni.
Szombati célpontnak az Ameringkogelt választottuk. A tavasz rendíthetetlen erőletöréssel hódított meg az alacsonyabban fekvő területeket magasabb szintekre kényszerítve a tél birodalmát jelző havas oldalakat. Ott a viszonylagos hóhatár szintjén ért véget az autós utunk is vagyis egy behajtani tilos tábla jelezte, hogy innen már csak gyalogosan lehet tovább menni, ami szép példája volt az emberi tervezés és a természet adta lehetőségek összhangjára.
A túránk elején még a hátizsákra rögzített lécekkel gyalogoltunk mert a napsütötte szakaszokon leolvadt az útról a hó. Magasabb szintre kapaszkodva már síléccel csoszogtunk néha 10-20 méteres hómentes részek átgyaloglása árán. Az erdőhatár végén már nem használtuk az erdészeti földutat a törpefenyvesek és ritkás bokrok között elterülő egybefüggő firnes keményre szikkadt hómezőn haladtunk a hegygerinc irányába korábbi sítúrázok nyomát követve. Az időjárás kegyes volt hozzánk és napsütéssel enyhe felhő átvonulással nem sokat hátráltatott rajtunk. Többórás kapaszkodásunk után fenn voltunk a hegység gerincén, közelebb a Grössenberg nevű csúcshoz mint az Ameringkogelhez. A feljöveteli hegyoldalunk mögötti oldalt a hegygerincről hatalmas hópárkány hajlott meredély főlé. A gerincen végigfutó drótkerítés (kicsit illúzió romboló) jelezte, hogy ne menj tovább ha nem akarsz lezuhanni a párkánnyal a mélybe. A kerítés mellett mentünk fel a Grössenberg (2154m) csúcsra ahol egy hatalmas fém kereszt volt, és az aljához rögzítve egy profin kialakított csúcskönyv tartó fémdoboz. A könyv beírásaiból kiderült, hogy előző napon is jártak fenn a csúcson. Mi is beírtuk nevünket a csúcskönyvbe. A hegységünk magasabb csúcsára az Ameringkogelra (2187m) nem mentünk át mert egy mély nyereg választott el minket és már nem volt kedvünk tovább erőlködni a felfelé tartó sítúrázással. Vágytunk a lesiklásra és elhatároztuk, hogy lesíelünk azon az úton amin feljöttünk, amit hamar meg is valósítottunk. Hihetetlen az a nem összeegyeztethető aránytalanság, hogy többórás feljutást kb. 20 perces lesiklással lenulláztunk, de hát ez van ilyen a sítúra. Az erdészeti úton addig siklottunk amíg tudtunk helyenként átgyalogolva a leszáradt részeket. Délután ismét az autónál voltunk egy jóleső érzéssel a lelkünkben, végre összejött egy sítúra.
Film a Grössenberg megmászásáról:
Vasárnapi túracél a Zirbitzkogel. Még szombat délután átautóztunk a Sabathyhüttéhez ahonnan terveztük a felmenetelt és az éjszakázást is. A ház valójában nem túristaház hanem panzió, ezért jó borsos árat kértek az éjszakáért fejenként 27.-Eurót egy nem fűtött tizenkét ágyas szobában levő ágyért és reggeliért. Hegymászó igazolványra nem adtak kedvezményt mondván hogy ez egy privát szállás. Még világosban tartottunk Farkasnak egy lavina jeladós keresgélést vagyis én elástam a ház feletti havas hegyoldalban egy hátizsákot amibe volt egy működő lavina jeladó és ezt kereste meg Farkas az ő készülékével, persze sikeresen.
Vasárnap reggel nem kellett korán kelnünk hisz a túra idejét a "kalaj" kettő és félórára adja ezért kb. nyolckor reggeliztünk meg amihez igen gazdagon tálaltak a háziak.
Különösebb kalandról nem tudok beszámolni ami a felmenetünk alatt történt talán az időjárás volt figyelemreméltóan kellemes addig míg ki nem értünk az erdőhatár fölé ahol meglehetősen hideg szél fújt. Mire felértünk a Zirbitzkogel csúcsára az ígért csapadékos időjárási front is megérkezett igaz az átvonuló felhőkből még nem hullott semmi. A szinte a csúcson levő hangulatos ódon túristaház szűk ebédlőjében ittunk egy Almdudleres sört és haraptunk valamit a hátizsákjainkban felcipelt kajáinkból. Mások is hasonlóan cselekedtek, de inkább a helyi szakács által készített ételeket fogyasztották.
A lesiklás ideje itt is eltörpült a felmenet óráihoz képest, 20 perc alatt lent voltunk a Sabathyhütténél. Ezzel megvoltak a hétvégére tervezett túráink és indulhattunk haza. Bécsig autózva már sorra jöttek a záporok a hegyekbe meg a hózáporok vagyis mi annak néztük lentről. Örültünk neki, hogy kegyes volt hozzánk az időjárás és pont addig jóidő volt míg túráztunk és örültünk annak is hogy minden a tervünk szerint történt vagyis a Farkas tervei szerint mert én kértem, hogy ne kelljen a hétvégén terveznem, gondolkodnom amiről így utólag úgy gondolom, hogy sikerült is.
Péntek este egyedül utaztam kocsimmal Bécsbe hol Farkas családjával él már vagy két hónapja. Szakmájához és munkájához ott talált megfelelő állást ezért bizonytalan időre most ott élnek. Este kilencre érkeztem meg. Gyors túraterv egyeztetés után alvás volt mert korán kellett kelni a Zirbitzkogel és környékéhez 210 km kellett még utazni.
Szombati célpontnak az Ameringkogelt választottuk. A tavasz rendíthetetlen erőletöréssel hódított meg az alacsonyabban fekvő területeket magasabb szintekre kényszerítve a tél birodalmát jelző havas oldalakat. Ott a viszonylagos hóhatár szintjén ért véget az autós utunk is vagyis egy behajtani tilos tábla jelezte, hogy innen már csak gyalogosan lehet tovább menni, ami szép példája volt az emberi tervezés és a természet adta lehetőségek összhangjára.
A túránk elején még a hátizsákra rögzített lécekkel gyalogoltunk mert a napsütötte szakaszokon leolvadt az útról a hó. Magasabb szintre kapaszkodva már síléccel csoszogtunk néha 10-20 méteres hómentes részek átgyaloglása árán. Az erdőhatár végén már nem használtuk az erdészeti földutat a törpefenyvesek és ritkás bokrok között elterülő egybefüggő firnes keményre szikkadt hómezőn haladtunk a hegygerinc irányába korábbi sítúrázok nyomát követve. Az időjárás kegyes volt hozzánk és napsütéssel enyhe felhő átvonulással nem sokat hátráltatott rajtunk. Többórás kapaszkodásunk után fenn voltunk a hegység gerincén, közelebb a Grössenberg nevű csúcshoz mint az Ameringkogelhez. A feljöveteli hegyoldalunk mögötti oldalt a hegygerincről hatalmas hópárkány hajlott meredély főlé. A gerincen végigfutó drótkerítés (kicsit illúzió romboló) jelezte, hogy ne menj tovább ha nem akarsz lezuhanni a párkánnyal a mélybe. A kerítés mellett mentünk fel a Grössenberg (2154m) csúcsra ahol egy hatalmas fém kereszt volt, és az aljához rögzítve egy profin kialakított csúcskönyv tartó fémdoboz. A könyv beírásaiból kiderült, hogy előző napon is jártak fenn a csúcson. Mi is beírtuk nevünket a csúcskönyvbe. A hegységünk magasabb csúcsára az Ameringkogelra (2187m) nem mentünk át mert egy mély nyereg választott el minket és már nem volt kedvünk tovább erőlködni a felfelé tartó sítúrázással. Vágytunk a lesiklásra és elhatároztuk, hogy lesíelünk azon az úton amin feljöttünk, amit hamar meg is valósítottunk. Hihetetlen az a nem összeegyeztethető aránytalanság, hogy többórás feljutást kb. 20 perces lesiklással lenulláztunk, de hát ez van ilyen a sítúra. Az erdészeti úton addig siklottunk amíg tudtunk helyenként átgyalogolva a leszáradt részeket. Délután ismét az autónál voltunk egy jóleső érzéssel a lelkünkben, végre összejött egy sítúra.
Film a Grössenberg megmászásáról:
Vasárnapi túracél a Zirbitzkogel. Még szombat délután átautóztunk a Sabathyhüttéhez ahonnan terveztük a felmenetelt és az éjszakázást is. A ház valójában nem túristaház hanem panzió, ezért jó borsos árat kértek az éjszakáért fejenként 27.-Eurót egy nem fűtött tizenkét ágyas szobában levő ágyért és reggeliért. Hegymászó igazolványra nem adtak kedvezményt mondván hogy ez egy privát szállás. Még világosban tartottunk Farkasnak egy lavina jeladós keresgélést vagyis én elástam a ház feletti havas hegyoldalban egy hátizsákot amibe volt egy működő lavina jeladó és ezt kereste meg Farkas az ő készülékével, persze sikeresen.
Vasárnap reggel nem kellett korán kelnünk hisz a túra idejét a "kalaj" kettő és félórára adja ezért kb. nyolckor reggeliztünk meg amihez igen gazdagon tálaltak a háziak.
Különösebb kalandról nem tudok beszámolni ami a felmenetünk alatt történt talán az időjárás volt figyelemreméltóan kellemes addig míg ki nem értünk az erdőhatár fölé ahol meglehetősen hideg szél fújt. Mire felértünk a Zirbitzkogel csúcsára az ígért csapadékos időjárási front is megérkezett igaz az átvonuló felhőkből még nem hullott semmi. A szinte a csúcson levő hangulatos ódon túristaház szűk ebédlőjében ittunk egy Almdudleres sört és haraptunk valamit a hátizsákjainkban felcipelt kajáinkból. Mások is hasonlóan cselekedtek, de inkább a helyi szakács által készített ételeket fogyasztották.
A lesiklás ideje itt is eltörpült a felmenet óráihoz képest, 20 perc alatt lent voltunk a Sabathyhütténél. Ezzel megvoltak a hétvégére tervezett túráink és indulhattunk haza. Bécsig autózva már sorra jöttek a záporok a hegyekbe meg a hózáporok vagyis mi annak néztük lentről. Örültünk neki, hogy kegyes volt hozzánk az időjárás és pont addig jóidő volt míg túráztunk és örültünk annak is hogy minden a tervünk szerint történt vagyis a Farkas tervei szerint mert én kértem, hogy ne kelljen a hétvégén terveznem, gondolkodnom amiről így utólag úgy gondolom, hogy sikerült is.
2008.04.08. Kóc
